www.anyacska.hu
  BEMUTATKOZÁS | ANYASÁG | SZOPTATÁS | CSALÁD | HAGYOMÁNY | HIT
 
Anyaság   "Járjatok szeretetben!" (Efezus 5,2)


Kicsoda Isten?
Szerető anyák?
Fegyelmezés
Alvás
Háztartás
Gyermekvárás
Otthonteremtő édesanyák
Apák (előkészületben)
új Vissza a munkába
Élettörténetek
 
 
 

Hitvallás a gyermekvállalásról

"Az Isten áldása, az gazdagít meg." (Példabeszédek 10,22.)


Lelkészcsaládba születtem, 4 gyerek közül harmadikként. Gyermekként belenőttem a gyülekezeti közösségekbe, mivel édesanyám kántorkodott, én pedig könnyen és gyorsan tanultam az énekeket. 13-14 évesként már kántorkodtam magam is. Fiatalként erősen vonzott a világ. Abban elmerülve, de erős istenfélelemben kerestem az igazi szeretetet. 17 éves koromban nagy változás történt az életemben: mindazt kárnak és szemétnek ítéltem, ahogy addig éltem, mert megismertem Jézus Krisztust, Isten szeretetét. Elkezdtem társért imádkozni, és többször határozottan képviseltem azt az elhatározásomat, hogy nekem hat gyermekem lesz. (Akkor persze nem gondoltam végig azt, hogy ez nem csak tőlem függ.)
Amikor összeházasodtunk, a férjem építőiparban dolgozott, én vidékre jártam tanítani, fél évig. Ezután az orvos megtiltotta az utazgatást, mert már várandós voltam. Ekkortól már nem is tanítottam, mert gyermekeink kétévente születtek. Férjem azt az álláspontot képviselte, hogy maradjak a gyerekek mellett, mert nekik erre van a legnagyobb szükségük. Az ő feladata a család fenntartása, enyém a család összetartása.

Hogy milyen szempontok segítettek a gyermekvállalásban?


Mivel mindketten nagycsaládból jöttünk, és szüleink keresztyén emberek voltak, nem volt kérdés számunkra, hogy mi is szeretnénk legalább hat gyermeket. Ilyen példák álltak előttünk, és mi ezt jónak tartottuk.
Ismertük Isten igéjét, amelyben Isten azt mondja: "Az anyaméh gyümölcse jutalom" (Zsoltár 127, 3b.) és a gyermek Isten áldása. Aki pedig szereti az áldást, akinek fontos az áldás, az jól teszi, ha Isten útját választja. Az Iránta való engedelmességből is következett döntésünk. Baráti körünkben is folyamatosan születtek a gyermekek. Valójában így is támogattuk egymást a gyermekvállalásban.
A két utolsó gyerek között négy év különbség van. Amikor az utolsót vártuk, kijöttem az ultrahang vizsgálatról, kicsit bátortalanul mondtam a férjemnek, hogy újra gyermekünk lesz. Szavai ma is fülembe csengenek: „Ne félj semmit, együtt neveljük fel! Nem hagylak magadra!”. Bár tudtam, hogy a kihordás nehézségeit én fogom viselni, de elkötelezett hozzáállása szárnyakat adott nekem. Egyébként életem minden területén megkaptam ezt a támogatást tőle.
A végén említem, de valójában gyönyörűségünket leltük gyarapodó családunkban, nyiladozó értelmű kicsinyeinkben. Sokkal több örömet jelentettek, mint nehézséget. Boldoggá tett bennünket a közösen vállalt teher.

Néhány őszinte gondolat az anyagiakról


Amikor összeházasodtunk, el kellett dőlnie, melyikünk a rátermettebb a pénzügyek intézésében. Bár mindketten takarékos emberek voltunk, idővel be kellett látnom, hogy férjem különleges bölcsességet kapott Istentől a pénz és az anyagi javak kezelésére. Életünk során többször kellett kompromisszumot kötnünk: Isten ügyét, akaratát tartjuk szem előtt vagy a saját jólétünket, anyagi előrelépésünket. Először építőipari munkáját feladva a férjem tanítani ment, mivel „csavarognia” kellett volna az országban a jobb fizetésért. A teológiai tanulmányainak befejezése előtt világos lett a számára, hogy az iskolában leépítésekre kell számítani. Egy újabb ajtó záródott mögöttünk és ő önként eljött az iskolából. Ekkor Isten nyitott egy új lehetőséget: egy gömöri kis faluban lelkésznek lenni. A férjem fizetéséből és a családi pótlékból éltünk. A fizetése a fele lett az eddiginek, de a parókián ingyen lakhattunk. Gyönyörű éveket kaptunk az Úrtól: itt született ötödik, hatodik gyermekünk, lett egy nevelőotthonból, felnőttként fogadott lányunk, állataink lettek, kecske, ló és a gyülekezet is körülvett szeretetével. Isten gazdagon kipótolta, amit Őérte elhagytunk.
Azért a próbából is kijutott bőven, amikor fél éven keresztül a férjem javította a saját, Istentől imádságban elkért mikrobuszunkat, mivel szóba sem jöhetett, hogy szerelőhöz adjuk: nem volt rá egy fillérünk sem. Ebben az időben kenyérkérdéssel is küszködtünk, hiszen az alkatrészeket meg kellett vásárolni és néhányszor utazni is kellett érte. Nehéz időszak volt számunkra az Úrral való bizalmi kapcsolatunkban is. Isten segítségével felálltunk, de sérülések maradtak bennünk. "Megpróbál az Isten, de el nem hágy!" /Johan-Ludvig Runeberg: Paavo gazda/
Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond - tartja a szólás. Amíg kicsik, mindennel megelégszenek, ha kapnak elég figyelmet, időt, ölelést, törődést. Úgy takarékoskodtunk ruhával, cipővel, hogy a baráti körünkben egymásnak adtuk a kinőtt gyermekruhákat. Különlegességet, édességet, külön vitamint csak ritkán kaptak, de volt kecsketej nagy mennyiségben, ami megvédte őket a betegségektől is.
Ahogyan növekedtek, nőttek az igényeik és az iskolával járó kötelezettségek is. A családban azonban azt tanulták meg, hogy lehet takarékosan élni, azt beosztani – netán szűkölködni is – tudni, ami van. Nemet is kell tudni időnként mondani. Így érhettük meg azt, hogy egyetemi éveik alatt gyerekeink önellátó életre rendezkedtek be és igyekszenek csak azt beosztani, amiért megküzdöttek (ösztöndíj), vagy elintéztek maguknak (szoc.tám., BURSA).
Egy holland-magyar házaspár, szintén hat gyermekkel egyszer a következőt mondta: "Egy szülő nem adhat az életre nagyobb "ajándékot" gyermekének, minthogy szegénységben neveli…" Lehet a kijelentéssel egyetérteni és vitatkozni. De egy dolog biztos: ki, milyen körülményt kap Istentől, abban kell megtanulnia elégedettnek, boldognak lennie. Kedvenc idézetemmel zárom beszámolómat, áldást kérve az olvasóra. "Virágozz ott, ahová Isten ültetett." /Elisabeth Elliot/

(Szépike8+1)


A letöltések szabadon felhasználhatók, a név (Ágostonné Szőcs Anna) és a honlapcím (www.anyacska.hu) megjelőlésével.
 
 
 
   
BEMUTATKOZÁS | SZOPTATÁS | ANYASÁG | CSALÁD | HAGYOMÁNY | HIT
 
www.anyacska.hu | Minden jog fenntartva. 2007